Lost in Love; Prológus

március 18, 2019  

Megjegyzés: sokan meg fognak lepődni, amiért csak most töltöm fel a prológust. Eddig azért nem tettem, mert néha kihagy az agyam. Úgy emlékeztem, hogy spoilert tartalmaz, ráadásul csak a hivatalos kiadásban szerepel (az ingyenes verzióban nem), de újra elolvasva már nem így gondolom. Ezért elnézést kérek. Elsőre értelmetlen lesz, hiszen még kb. semmit sem tudunk a központi cselekményről, de ha rám hallgattok, megjegyzitek ezt a két oldalt. Biztos vagyok benne, hogy akik sokat morfondíroznak a történeten, előbb-utóbb össze fogják rakni a kirakós darabjait (nekem anno nem sikerült).

ELSŐ KÖTET

♦

 „Kyle”

„A szeretet hosszan tűr, a szeretet

 jóságos… A szeretet mindent elvisel, mindent

elhisz és mindent remél. A szeretet sosem téves."
/Korintus; 13:7,8/

Prológus

A kövér esőcseppek a Cadillac szélvédőjének ütköztek, majd egyik a másik után lett az enyészeté. Egyre gyorsabban és erőteljesebben hulltak az autó tetejére, és kis híján elnyomták a halk rádióból felcsendülő dallamokat. A férfi belesüppedt az ülésbe, szemhéjai nehezek és haja zilált volt, ahogy újra és újra végigszántott kezével hosszú fürtjein, kétségbeesetten kutatva valami kapaszkodó után.

A pázsit szélén kimagasló lámpa fénye megvilágította a szélvédőn szétterülő cseppeket, elhomályosítva a férfi rálátását a hatalmas házra. Be kell mennie, és megpróbálni aludni egy keveset, de kész csoda volna, ha még egyszer képes lenne álomra hajtani a fejét abban a házban. A sötét ablak üresen, fakón… és halottan bámult vissza rá. Semmi sem maradt itt számára. És máshol sincs már semmilye. Elveszett. Minden.

Kikapcsolta a rádiót, kinyitotta az ajtót és kimászott a szakadó esőbe. Még csak eszébe se jutott belebújni dzsekijébe, ahogy az se, hogy bezárja a kocsit. Többé már semmi se volt értékes számára. Az élete véget ért; szíve kiszakadt mellkasából, eltűnt és örök feledésbe merült. Belül halott volt, de tovább lépdelt. A ház hideg volt. Haloványan izzott a lámpa fénye a nappaliban, egy másik pedig a folyósóról világította be a fényárban úszó hálószoba nyitott ajtaját. A folyosó végén megállt. Ömlött róla az esővíz, átáztatva a szőnyeget.

A hálószobából érkező finom ragyogás megragadta a tekintetét, és nem eresztette. Biztos volt benne, hogyha szíve még mindig mellkasában van, akkor most megdobban, és szabálytalanul verdesni kezd, de semmi sem változott. Csak csend és üresség. Az érzéketlenség áldás volt; semmit sem akart érezni. A gondolat, hogy ilyen szintű fájdalmat tapasztaljon teljesen megrémisztette. Vajon ez a test természetes védelmi mechanizmusa? Hogy érzéketlenségbe taszítja az embert, amikor a kín elviselhetetlenné válik? A fájdalom biztosan megölné, ha ilyen erősen kellene átélnie.

Szóval igen, még rémálommá vált életének közepette is képes volt hálát adni az érzések hiányáért. Lábai akarata ellenére, önkéntelenül mozdultak és vitték a hálószoba ajtajáig. Nem nézett be. Vakon tapogatózva csúsztatta kezét a falra, és lassan lekapcsolta a lámpát. A szoba elsötétült. Ahogy a lelke is. Élete fénye örökre kialudt.

A hűvös réz kilincs a tenyerébe vájt, amikor becsukta az ajtót. A zár halk kattanása a visszavonhatatlanság érzetét hordozta magával, ami szíve megmaradt darabjait is összetörte. Amíg el nem adja a házat és be nem költözik egy új család, ez az ajtó nem fog kinyílni. Lehet, hogy egy másik fiatal fiúé lesz majd a szoba, aki hosszú, egészséges életet fog élni. Azt az életet, amit ő elrabolt a saját fiától.

♦

A kis fémdoboz a beépített szekrény legfelső, keskeny polcán bújt meg. A 38-as meghitten pihent habágyában. Teljesen békés és ártalmatlan volt, amíg a férfi acélmarka körül nem zárta.

Az ágy mellett állva kipattintotta a tárat, kirázta mind a hat golyót és betette őket a fémdobozba, de egyet visszarakott a revolverbe, gyorsan bezárta és megforgatta a tárat. Becsukta a dobozt, a padlóra ejtette és az ágya alá csúsztatta, majd ledőlt, és fejét a párnán pihentetve bámulta a mennyezetet.

A figyelmetlenséged a fiad életébe került. Felemelte a 38-ast, és rövid csövét a halántékához nyomta. Ezután mégis miért lenne értékes az életed? Könnyei végig szánkáztak az arcán és a haján. Annyira sajnálom, fiam… Tudnom kellett volna… Látnom kellett volna… Lehunyta szemeit, ujja átfogta a ravaszt és lassan húzni kezdte. Kérlek, bocsáss meg…

Szavazz a fejezetre!